Interjú Posztobányi Anna tanárnővel

P. A. (Posztobányi Anna): Nem.

K. N. (Kéki Natália): Akkor ez így hogy jött, hogy végül mégis tanár?

P. A. (Posztobányi Anna): Hát... Ez érdekes volt... Ugye én elmentem tizedik után biosz és kémia faktra úgy, hogy én biológus akarok lenni, aztán ott ahogy így fakton haladtak a dolgok, arra jutottam, hogy ez a kémia mégiscsak elég érthető ahhoz képest, ahogy így az elején odakerültem. Ez úgy megtetszett és arra jutottam, hogy nem szeretnék olyat csinálni, ami csak az egyik tárgy, hanem szeretnék valamit csinálni, amiben úgy mind a kettő benne van, amit most én tanulok. Tehát hogy kémiás is és bioszos is, és nagyon fontos szempont volt nekem pályaválasztásnál, hogy ha így vége lesz az életemnek, akkor így, amikor így visszatekintek rá, hogy én mit értem el ezen a föld bolygón, akkor úgy érezzem, hogy azért volt valami haszna így a létemnek. Úgyhogy emiatt nyilván biosz kémiával valami orvosis valamire gondoltam első körben. Már akkor is gondolkodtam a tanárin, csak mérlegeltem a fizetési lehetőségeket... és gondoltam, hogy előbb inkább elmegyek a gyógyszerészetire, aztán majd meglátjuk. Az nekem nagyon nem vált be. Nem feküdt nekem az a hely. Már félévkor ott akartam hagyni, csak azért adtam neki még egy esély, de aztán évvégén tényleg ott hagytam. Akkor utána, nyilván volt egy évem gondolkodni, újra előkerült ez a tanári. Hát nem sok reménnyel mentem oda, mert eléggé megviselt a Semmelweis egyetem, de úgy voltam vele, hogy maximum ezt is ott hagyom, aztán megyek körmösnek vagy valami. De az tetszett. Nagyon jó volt a társaság, nagyon jók voltak a tanárok, és nekem nagyon tetszett az ELTE légköre. Nekem sokkal szimpatikusabb volt, mint amit így a Semmelweiszen tapasztaltam, úgyhogy ez... hát nem mondom, hogy gyalog galopp volt, de ott nagyon jól éreztem magam az egyetemen. Szép hat évem volt.

K. N. (Kéki Natália): Akkor a Líceum, mint iskola, ilyen evidens választás volt vagy volt ennek más oka is?

P. A. (Posztobányi Anna): Alapvetően ismertem a légkört, én tudtam, hogy ez egy, szerintem, nagyon jó légkörű iskola. Ugye az egyetemen hosszú gyakorlat előtt van egy rövid gyakorlat, amin egy fél évet tanítunk az egyik tárgyból, a másik fél évben pedig a másik tantárgyból tanítunk tizenöt órát, ha jól emlékszem, és ezt meg van szabva, meg van határozva, hogy csak úgynevezett gyakorlóiskolákban lehet csinálni. Az ELTE-nek van három ilyen Budapesten, oda kellett az egyetemről rohangálni, hogy ezeket az órákat megtartsuk. Ez az Apácai Csere János, az ELTE Trefort, és az ELTE Radnóti iskolák Budapesten. Úgyhogy ott mind a két szakomat másik suliban csináltam, a Radnótiban voltam, meg az Apácaiban. Én jól éreztem magam nagyon a rövid gyakorlatokon, de ott is úgy az fogalmazódott meg bennem, hogy azért ennek az iskolának mégiscsak így a szellemisége és a légköre közelebb áll hozzám és én nagyon szívesen visszajönnék ide és hát nagy örömömre fogadtak is. Ági néni és Molnár Andi néni mentortanárként tudott nekem segíteni a hosszúgyakorlat alatt. Ilyen szempontból evidens volt, mert ide jártam ugye gimnáziumba is meg nyilván nagyon szerettem, szóval nem sok ember megy úgy tanárnak, hogy amúgy nem szeretett gimibe járni, de a rövid gyakorlatos tapasztalatok is megerősítettek ebben.

K. N. (Kéki Natália): Milyen volt visszatérni tanárként?

P. A. (Posztobányi Anna): Nagyon fura... Nagyon furi volt az elején, de ilyen fél év alatt hozzászokik az ember, hogy inkább kollégának tekintse a volt tanárait. Kellett hozzá idő, de hozzászokik az ember.

K. N. (Kéki Natália): Mit vár ettől az évtől?

P. A. (Posztobányi Anna): A túlélést. Nyilván most nagyon sok órám lett, nagyon hirtelen. Nagy szerencse, hogy a nagy része az úgy megvan, táblavázlat szintjén, meg úgy nyilván nagyjából tudom mit szeretnék leadni, de azért ez nagyon sokk készülés az elején és hát kemény és fárasztó. De hát az első pár év az ilyen. Nyilván igyekszem odatenni magam, nyilván tudom, hogy még fogok egy csomót hibázni, hibáiból tanul az ember, ez mindig benne van a pakliban, de azért én igyekszem, nyilván, honi az alapot meg így beletanulni minden fontosabb dologba. Itt Zsolt bácsi bevezet a tehetséggondozásba. Elvileg csinálok egy kémia szakkört, remélem azt be tudjuk indítani. Amúgy meg nyilván az alapórákra igyekszem felkészülni a lehető legjobb módon, amennyire tőlem telik, aztán ezeket majd így az évek során fejlesztgetni, látva hogy mi az, ami működik, mi az, ami nem, melyik feladat válik be, melyik módszer válik be, akkor az alapján lehet finomítani. Nyilván ez az eleje még egy csomó tanulás nekem is. Ezt remélem toleranciával kezeli minden tanítványom.

K. N. (Kéki Natália): Hány osztályt tanít most a tanárnő?

P. A. (Posztobányi Anna): Tanítom a 8.a-t 8.b-t kémiából, 9.a,b,c-t kémiából, 10.a,b-t kémiából és föciből, 10.c-t föciből, és a 11.-eseknek tartok faktot.

K. N. (Kéki Natália): A tanárnőnek mi a véleménye így az osztályokról, meg a diákokról?

P. A. (Posztobányi Anna): Én nagyon szeretek itt tanítani. Nyilván megvannak így a kihívások így a csend megteremtésével, az úgy előfordul, de egyébként én mindenkit nagyon szeretek, azt is, akire rászólok, meg azt is, akinek mínuszt kell adnom, meg egyest kell adnom mert nem készült, és én ezt el is mondtam, főleg a kisebbeknek mert még őket úgy lelkileg jobban megterheli ez esteleg, de én el is mondtam nekik, hogy mind a jegy, mind ez a mínusz-pluszos akármicsoda, ez nem őket minősíti, hanem azt ahogy ők felkészültek. Ettől ők ugyanolyan értékes, aranyos, imádnivaló kis emberkék amilyenek. De nagyon édesek, tehát, hogy én nagyon szeretek minden osztályt, akit tanítok, nyilván osztályfőnök helyettes is lettem, a 10.b-nek. Velük is voltam osztály kirándulni, nagyon aranyosak. Még szokjuk egymást, de... Meg lesz ez.

K. N. (Kéki Natália): Van már esetleg kedvenc osztálya?

P. A. (Posztobányi Anna): Nem nyilatkozom ilyenekről. De tényleg minden osztályt szeretek. Van, ahol ezt a figyelmet ezt könnyebb fenttartani, van, ahol nehezebb, de ahol meg nehezebb ott is nyilván van egy ilyen közvetlenebb viszony közben, tehát... Mindegyik osztály más és mindegyik osztályhoz igyekszem alkalmazkodni én is.

K. N. (Kéki Natália): Mi motiválja a tanításban?

P. A. (Posztobányi Anna): Alapvetően ugye az még Semmelweis utáni szempont volt, hogy értelmes dolgot kezdjek az életemmel lehetőleg, és arra jutottam, hogy ez lehet, hogy az lesz, és ahogy így csináltam az egyetemen, így megtetszett. Az, hogy melyik része... Hát az egy jó kérdés. Alapvetően szeretem a tárgyaimat és szeretem látni azt hogyha valakinek tudok segíteni abban, hogy megértse azt a tárgyat, a tudását, ami ott elvárt, főleg kémiából mert ugye ott eléggé összefügéseken alapszik a tananyag. Én örülök, hogyha ez sikerül, meg a legnagyobb öröm talán az, ha aszt látom, hogy gondolkodni tudnak a gyerekek, azzal amit tanultak. Nem is feltétlenül, az, hogy magolni tudtak, mert az szorgalom kérdése és úgyis az életben is azt fogják tudni hasznosítani, ha ők gondolkodni tudnak, nem pedig azt, hogy bemagolták, hogy mi az atom meg a kovalens kötés. Nyilván ahhoz, hogy ezzel tudjanak gondolkodni ahhoz ezt tudni kell, hogy mi az atom, meg, mi a kovalens kötés ezt meg kell tanulni, de utána ezzel kell tudniuk tovább gondolkodni és fejleszteni ezt a logikai készséget. Úgyhogy annak örülök leginkább szerintem hogyha ezt tudják alkalmazni. Földrajzból meg különösen azt élvezem amikor ilyen érdekességeket tudok bevinni az órára már amikor így sikerül. Ugye ez eléggé időrabló tevékenység, de én is ezeket élveztem leginkább az egyetemen, úgyhogy amikor így tudok akkor igyekszem bevinni valami érdekességet. Ilyen kis fun-facteket meg miegymást.